A fények városaként emlegetett Párizs egyben a szerelem és a romantika városa is. Egyszerűen magába szippant a város hangulata, a párizsi emberek lazasága, az hogy élvezik a kultúrát, a gasztronómiát, az élet apró örömeit. Számos írót, festőt és filmrendezőt is megihletett már az eleven nagyváros, ahol minden pillanatban kapcsolatok jönnek létre és érnek véget, kéz a kézben jár a szenvedés és a boldogság. Aki szerelemre és romantikára vágyik, Párizstól ezt mindig meg fogja kapni. Nem is kell ettől tökéletesebb helyszín egy esküvőhöz. Na jó, talán Budapest még tökéletesebb lenne 😉

Minden évben párok özönlenek a francia fővárosba a világ minden tájáról, hogy átéljék a romantikát és a csillogást egy párizsi esküvő által. Az amerikai Kate is Párizsban találta meg álmai férfiját Samiben, a muszlim származású francia férfi személyében. És ezt nem csak a város egyedülálló légkörének köszönheti, amely még a legállhatatosabbakat is magával ragadja, hanem a salsa-nak, a szenvedély ritmusának.

Szerelmük története még 2005-ben kezdődött, amikor Kate az egyetemi évei alatt egy szemesztert a fények városában töltött. A félév alatt egy francia családnál lakott, ahol a legidősebb lány egyik este elhívta őt egy baráti összejövetelre. A vacsora egy mexikói étteremben volt, ahol szállásadója mindenkinek bemutatta az asztalnál, köztük Saminek, leendő férjének is. Bár ennek akkor még halvány jele sem mutatkozott. 🙂 A vacsora alatt a háttérben éneklő Mariachi egyszer csak elhallgatott és egy kisebb csoport kezdett gyülekezni az étterem közepén. Kiderült, hogy egy salsa óra veszi kezdeti perceken belül.

Kate-t teljesen magával ragadta a salsa és fejébe vette, hogy ezt neki is meg kell tanulnia. Szállásadója, Mathilde Samit ajánlotta, mint a témában szakértőt. Kate már a következő este egy párizsi salsa klubban találta magát a jóképű Samivel, aki segített neki elsajátítani az alaplépéseket. Bár a táncleckék egy időre abbamaradtak, a barátságuk Los Angelesbe való visszaköltözése után is megmaradt. Kate befejezte tanulmányait az egyetemen, viszont a salsa világában csak akkor kezdte el igazán. Első dokumentumfilmjét is a salsa világában szerzett tapasztalatairól forgatta.

2012-ben Kate Londonba utazott, hogy egy újabb részt forgasson utazási blogja számára, ahol találkozott régi barátjával, Samivel. És ekkor valami történt kettejük között. Valami bekattant. Ettől a pillanattól fogva barátságnál már több volt közöttük. Azóta számos helyen jártak a világban együtt, ahol közös hobbijuknak, a salsa-nak is hódoltak. Többek között Budapesten is jártak 2013 áprilisában, ahol Sami másik régi barátjával – akit szintén a salsa nemzetközi világán keresztül ismert meg még 2010-ben – Szilvivel fedezték fel a pesti éjszaka élet salsa klubjait.

2 évvel később Kate és Sami már az esküvőjüket tervezte Párizsban, a romantika fővárosában, ahova Szilvi – legnagyobb meglepetésére – is hivatalos volt. A francia szabályok szerint először a kijelölt városházán egy polgári szertartáson kellett részt venniük a házasulandó pároknak. Utána természetesen választhatták volna, hogy vallásuknak megfelelő ceremónia keretében is megerősítik a frigyet, vagy tartanak egy óriási bulit. Ők természetesen a hatalmas latin fiesztát választották. 🙂 Kate és Sami nyitótánca is egy salsa volt. Párizs olyan, mint egy kulturális olvasztótégely, számtalan népcsoport keveredik, és ez a násznép sokszínűségében is megmutatkozott. A salsa olyan, mint egy nemzetközi útlevél, összeköt embereket, kultúrákat, nem számít a bőrszín vagy a vallási hovatartozás.